Idegenvezető képzés honlapja

2008 őszén, egy budapesti idegenvezetői tanfolyam tanulói között felmerült egy ötlet, hogy nyissunk honlapot, amin keresztül bármelyikünk elérheti az órán készült anyagokat.

7.) Olvassa el a mellékelt idegen nyelvű idegenforgalmi szakmai szöveget, amely Európa egyik világörökségi helyéről szól! Foglalja össze röviden szóban az adott helyről szóló fontos tudnivalókat! Milyen szerepe és lehetőségei vannak az önfejlesztésnek az idegenvezető munkájában? Miért fontos az embertípusok jellemzőinek ismerete az idegenvezetői munkában? Milyen utastípusokkal találkozhat munkája során?

Információtartalom vázlata

-        Az idegen nyelvű szöveg elolvasása, értelmezése

-        A tartalom rövid összefoglalása, a lényeges elemek kiemelése

-        Az önfejlesztés szerepe és lehetőségei az idegenvezető munkájában

-        Embertípusok jellemzőinek ismerete

-        Utastípusok


-        Embertípusok jellemzőinek ismerete

Hippokratész: a szervezet négy fő nedvének keveredési aránya határozza meg az egyén pszichológiai tempóját.

Szangvinikus (vérmes) típus: szalmaláng típus, akinek érzelmi reakciói gyorsak, de nem tartósak. Kifelé forduló, beszédes, mozgékony, könnyen megnyilvánul, nyitott egyéniség. Könnyen megbántható, sérülékeny.

Kolerikus (szívós) típus: harcos személyiség, érzelmi megnyilvánulásai gyorsak, tartósak. Érzelmei tettekben jelentkeznek. Következetes, szívós, de gyakran féktelen, kiegyensúlyozatlan. Uralkodásra termett. Szűkszavú, kritizáló, önfejű, hangoskodó, elégedetlen. Amit vállalt, azt teljesíti.

Melankolikus (búskomor) típus: lassú, hajlamos a lehangoltságra, szomorúságra. Negatív érzelmeit tartósan megőrzi. Zárkózott, visszahúzódó alkat, bátortalan, nehezen dönt. Az ilyen utas csendes, hallgatag, visszahúzódó, bizonytalan, gátlásos. Bátorítást, tanácsot igényel (nehéz eset)

Flegmatikus típus: érzelmei lassúak és erőtlenek, cselekedeteiben semmilyen érzelem nem fedezhető fel. Nehézkes, lomha, érdektelen személyiség. Saját nyugalmát tartja fontosnak. Az ilyen utas csendes, nyugodt, kerüli az erőfeszítést. Együttműködésre alkalmas, nehéz lelkesíteni.

Jung (svájci pszichológus):

Befelé forduló típus (introvertált): tartózkodó, megfontolt, nem kezdeményező ember, kerüli a kihívásokat, problémákat. Váratlan helyzetben szorong. Kockázatot nem vállal, sokszor aggodalmaskodik. Nem szereti a változásokat, kitartó, hűséges típus. A monotóniát jól tűri, kerüli a nyüzsgést.

Kifelé forduló típus (extrovertált): gyakorlatias, szeret szerepelni, kezdeményezni. Szívesen közeledik, barátkozik. Vállalkozó kedvű, szereti a változásokat, keresi az újat. Gyorsan ráun a meglévő dolgokra. Hajlamos a felszínességre, kapkodásra. Szorongásait könnyen legyőzi, jól társalog, ő a középpont. Jó szervező, de nem szereti az aprólékos munkát. Jó érzéke van a meggyőzéshez, de nyitottsága miatt sérülékeny. Szereti a változatosságot, a nyüzsgést. Vállalkozó szellemű, de gyakran meggondolatlan.

 

Hippokrates muun muassa selitti ihmisten erilaiset luonteenpiirteet sillä, missä suhteessa heidän ruumiinsa sisältää neljää mielialaan vaikuttavaa tekijää: limaa (flegmaa), keltaista sappea, mustaa sappea ja verta.

 

-        Utastípusok

Személyiségjegyek és megnyilvánulási formáik:

Dominancia igény: állandó parancsolási vágy, fokozott igény a középpontba kerülésre.
Oldani a feszültségét, meg kell nyerni, összekötő kapocs lehet.

Individualizmus: titkolódzó, külön utakon jár
Sértő megnyilvánulásait humorral ki lehet védeni.

Kíváncsiság: zavaró közbeszólások, belekérdezések magyarázatok közben.
Feladatot lehet neki adni.

Szabálykövetési képesség hiánya: állandó késés, a figyelmeztetések semmibe vétele.
Fokozott figyelmet igényel.

Szereplési vágy: fokozott önérvényesítés iránti igény, párhuzamos idegenvezetés.
Partnerként kell kezelni, feladatot bízni rá.

  Jellegzetes utastípusok:

A segítőkész: állandóan az idegenvezető mellett lohol és kérdezget.
Érdemes alkalmi munkákat rábízni.

Akadékoskodó: mindent jobban tud és mindenhez jobban ért. (veszélyes tud lenni)
Jó esetben a többi utas hamar kiközösíti.

A kényszerű hasonlítgató: mindenről negatívan gondolkodik. „ezért felesleges volt idejönni"

Gőgös, nagyképű: semmi sem jó számára, és ezt gesztusokkal, mimikával jelzi.
Többször kezdeményezzünk beszélgetést vele, kikérni véleményét, javaslatait.

Szexuális provokátor vagy kényszeres ismerkedő: magányos, elismerésre, szeretetre vágyik. Alkalmi ismerősét is magával akarja hozni a programokra - el kell utasítani.

Kleptomán: Mindig talál egy tárgyat, amit mások nem hagytak el. Egyébként ártatlan, jóindulatú és fegyelmezett. Meg kell óvnunk a megszégyenüléstől.

Szemtelen és kellemetlenkedő: kiszabadulva az otthoni környezetből minden olyat megtesznek, amit máskor nem. Határozott magatartásra van szükség ilyenkor.

Kipipáló: mindent látni akar, de semmi sem érdekli igazán.

Fényképező: állandóan a fényképezőgépével foglalkozik, mindent le akar fotózni.


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 29
Tegnapi: 67
Heti: 381
Havi: 1 712
Össz.: 1 012 999

Látogatottság növelés
Oldal: 1451-06, 7. tétel
Idegenvezető képzés honlapja - © 2008 - 2024 - turista.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »